Star Wars-nap

Habár a világsikerű filmsorozat első részét 1977. május 25-én mutatták be, a legendás „Az erő legyen veled!” mondat kiejtésén alapuló szójáték („May the force/fourth be with you!”) miatt a rajongók május 4-én ünneplik a Csillagok Háborúját, amely dátumot 2019-ben Kalifornia tagállam parlamentje hivatalossá is tett.

George Washington

Az Egyesült Államok első elnöke 1732. február 22-én született a virginiai Popes Creek ültetvényen hatodik gyermekként. Bár nem részesült formális oktatásban, kedvelte a matematikát, ügyesen rajzolt térképeket és érdekelte a földmérés. Csak három évig dolgozott földmérőként, de egész életében folytatta a felmérést, így a feljegyzések szerint körülbelül 60 000 hektárt mért fel élete során.

Örkény István

A magyar groteszk próza megteremtője 1912. április 5-én született Budapesten egy jómódú polgári családba. A Műegyetemen először a vegyészmérnöki karra járt, majd gyógyszerész szakon szerzett diplomát.

Leiner Laura – tematikus ajánló

A szerethető karakterekkel teli humoros ifjúsági regények szerzője 1985. április 22-én született, Budapesten. Első kiadott műve a 2005-ben megjelent Remek! című regény, de az igazi sikert a 2010-ben kiadott Szent Johanna gimi sorozat első kötete hozta meg számára. Az azóta megjelent Bexi-sorozat és Iskolák versenye-sorozat sikeresen ismertette meg a fiatalokkal a könyvek világát és felkerült néhány iskola ajánlott olvasmány listájára.

2010 óta magyar tinik tízezrei olvassák ifjúsági regényeit.
De vajon miben áll Leiner Laura sikerének titka?

Lucrezia Borgia

A legendák, drámák, operák és filmsorozatok szerint Lucrezia Borgia egy igazi méregkeverő, cselszövő femme fatale, amire viszont a történészek semmilyen bizonyítékot eddig nem találtak.

Négylábú hősök

Az egyik legismertebb kutya-gazdi kapcsolatról szóló könyv, a Marley meg én írója a következőket mondta: „Az ember sok mindent megtanulhat egy kutyától (…). Arra tanított, hogy minden napot féktelen örömmel és boldogsággal éljek meg, hogy ragadjam meg a pillanatot és hallgassak a szívemre. Megtanított arra, hogy élvezzem az egyszerű dolgokat: egy séta az erdőben, a frissen leesett havat, egy szunyókálást a téli nap sugarában.”

Samuel Beckett

1906. április 13-án látta meg a napvilágot Dublinban egy a XVII. században Franciaországból elmenekült család sarjaként. Gyermekkorában kitűnő sportoló volt, a tenisz, úszás, futás, golf és boksz mellett remekül krikettezett: egyetemi csapatával első osztályú mérkőzést is játszott. Miután a dublini Trinity College-ban kiváló eredménnyel befejezte tanulmányait, a híres párizsi École normale supérieure-ön lett angol előadó, ahol megismerkedett James Joyce-szal. Ekkor már párizsi folyóiratokban jelentek meg versei és tanulmányai.

Pulitzer-díjas művek

Pulitzer József, eredetileg Politzer, ismertebb nevén Joseph Pulitzer 1847. április 10-én született Makón. A középiskolai és a kereskedelmi iskolai tanulmányait Budapesten folytatta, amelynek hirtelen véget vetett a matematika tanárának adott pofon. A lobbanékony ifjú Párizsba szökött és katonai pályára szeretett volna kerülni, ám látása és gyenge egészségi állapota miatt mindenhol visszautasították, míg a Hamburgban toborzó amerikai hadsereg fel nem vette. 1864-ben a számos magyarból is álló 1. számú önkéntes Lincoln-lovasezredben vett részt az amerikai polgárháborúban, majd négy év múlva leszerelték.

Scroll to Top