210 éve
1802-ben alakult meg Mezőberényben Békés megye első gimnáziuma, mely 1834-ig működött településünkön.
190 éve
1822. október 22-én Mezőberényben született Orlai Petrics Soma jogász, grafikus, festőművész, a történeti festészet jeles alakja.
100 éve
1912-ben állíttatta a római katolikus templom (Fő út 25. sz.) szentélyében található emléktáblát Fejérváry Celestine, mely jelzi, hogy boldogult édesanyja, Fejérváry Miklósné Kárász Karolina építtette a mezőberényi templomot.
1912-ben látott napvilágot a Mezőberényi Hírlap, Mezőberény első újságja, hetilapja. A világháború kitörése után (1914 után?) nem jelent meg a lap.
1912. február 3-án Nemeskoltán született Győry Lajos tanító, tanár, aki 1936-tól tanított Mezőberényben, 1954. és 1972 között a 2. Sz. Általános iskola tanára, igazgatóhelyettese.
1912. április 15-én született Baranya megyében Joós Béla tanár, iskolaigazgató. 1947-től tanított, illetve 1949-től nyugdíjazásáig igazgatta az 1. Sz. Általános Iskolát.
1912. május 11-én alakult meg a Mezőberényi Atlétikai Club (röviden: MAC)
1912. november 20-án született (Reichenau – Ausztria) Habsburg Ottó politikus. Dr. Habsburg Ottót Mezőberény első díszpolgárává avatta a város képviselő-testülete a 2003. október 7-i mezőberényi látogatása alkalmával.
90 éve
1922-ben indult az Alföldi Függetlenség c. mezőberényi hetilap.
1922. január 27-én született Mezőberényben Molnár Ambrus református lelkész, esperes, néprajzkutató.
1922. április 14-én Mezőberényben született Puskel Pál államigazgatási szakember, VB-titkár.
1922. május 7-én Terényben született Ponicsán Ádám Etel tanár, aki 1950-ig tanított Mezőberényben. Az ő alkotása a Körös-parti Petőfi-emlékmű domborműve (1961)
80 éve
1932. augusztus 1-jén Mezőberényben született Dr. Nagy Károly jogász, egyetemi tanár, a JATE JTK Nemzetközi Jogi Tanszék (Szeged) tanszékvezető egyetemi tanára.
1932. augusztus 14-én született Gerendáson Dr. Baukó Márton VB-titkár, jegyző, aki 1976-tól 1990-ig tevékenykedett Mezőberényben.
1932. augusztus 20-án született Mezőberényben Szabó Benjamin villamosmérnök, aki 1966 és 1983 között a Paksi Atomerőmű vállalati igazgatója, kormánybiztosa volt.
1932. szeptember 1-jén született Szűcs Lajos várospolitikus, tanácselnök, önkormányzati képviselő, a Mezőberényért kitüntetés díjazottja (2003).
1932. október 24-én Mezőberényben született Piller Sándor tanár, iskolaigazgató, a békéscsabai közgazdasági szakközépiskola tanára, később igazgatója, Békés megye sportjának kiemelkedő alakja.
70 éve
1942. március 11-én született Dütsch Zsoltné, a mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium egykori tanára (1965-2000).
1942. március 22-én született a mezőberényi kötődésű ifj. Miklóssy Endre építészmérnök, tervező, író.
1942. augusztus 30-án született Mezőberényben Dr. Józsa Sándor tudományos kutató, egyetemi tanár, a Veszprémi Egyetem GMK tanszékvezető egyetemi tanára.
1942. november 4-én született a mezőberényi származású Lipcsei Edit énekművész.
60 éve
1952-ben alakult meg a Mezőberényi Bélyeggyűjtők Köre.
1952. január 1-jén Gyomán született Debreczeni János mezőberényi népi iparművész.
1952. január 1-jén Pitvaroson született Fekete László mezőberényi várospolitikus, önkormányzati képviselő.
1952. június 12-én született Mezőberényben Udvardy Anikó képzőművész, szobrász.
50 éve
1962. április 2-án született Mezőberényben Tóthné Dr. Bordé Katalin Nyíregyházán élő könyvtáros, főiskolai tanársegéd.
1962 őszétől kezdte meg működését két párhuzamos osztállyal a 2. Sz. Általános Iskola épületében, közös igazgatással a Petőfi Sándor Gimnázium. Az önálló, új épület 1966. március 15-én került átadásra. 1966 őszétől Petőfi Sándor Gimnázium néven Szabó Antal igazgatása alatt kezdte meg önálló működését az intézmény.
1962. augusztus 15-én született Nagyszénáson Szilágyi Ida mezőberényi tanító, nótaénekes.
1962. október 9-én Mezőberényben született Kovács Edina szociológus, a Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat igazgatója, önkormányzati képviselő.
40 éve
1972-ben alakult meg a Mezőberényi Tenisz Club (jogelődje).
1972. október 25-én született Erdős Norbert tanár, politikus, Mezőberény országgyűlési képviselője.
30 éve
1982-ben kezdte meg lelkészi szolgálatát Mezőberényben Csepregi Zsuzsanna evangélikus lelkész az I. kerületi Evangélikus Egyházközségben.
1982-ben kezdte meg gyermekorvosi működését Mezőberényben Dr. Bacsó Lajos, aki 2002-ig tevékenykedett városunkban.
1982 januárja óta működik Mezőberényben központi orvosi ügyelet.
1982. január 22-én adták át Mezőberényben a megye első 40×20 m-es tornatermét, a mai Molnár Miklós Sportcsarnokot.
1982. május 27-én született a mezőberényi Kurucz Erika többszörös magyar bajnok tornász, a Mesterfokú Tornászbajnokság (gerenda) 1. helyezettje (1997); Közép-Európa Kupa 2. helyezett csapat tagja (1996).
1982 nyarán állították Bethlen Gábor mellszobrát a református templom kertjében. A szobor alkotója Benke Zoltán.
1982. november 5-én nyitották meg a mezőberényi Nagyközségi Könyvtár gyermekrészlegét a Wenckheim-kastély épületében. A gyermekrészleg (kb. 10000 kötettel) új helyen került elhelyezésre, ahol 2002-ig működött.
25 éve
1987-ben állított emléktáblát az I. Kerületi Evangélikus Egyházközség templomában a Mezőberényből deportáltak emlékére.
1987. augusztus 30-án a tanévnyitó ünnepséggel egyidejűleg adták át a gimnázium új diákotthonát.
Az 1987/1988-as tanévtől indult be a két tanítási nyelvű oktatás a Petőfi Sándor Gimnáziumban.
20 éve
1992-ben alakult meg a Mezőberényi Petőfi és Goethe Alapítvány. Az elsősorban oktatási és nevelési célokat szolgáló alapítványt a Petőfi Sándor Gimnázium akkori diákjainak szülei alapították.
1992-ben alakult meg a Mezőberényi Erdélyi Kör (Erdélyi Kör), melynek tevékenységi köre: kapcsolattartás az erdélyi és az anyaországi magyarok között, az erdélyi hagyományok ápolása, népszerűsítése, erdélyi témájú műsorok, rendezvények szervezése.
1992-ben állított emléktáblát a Baráti Egylet Mezőberényért a Petőfi Sándor Művelődési Központ előcsarnokában az egykori evangélikus gimnázium 1802-es indulásának emlékére.
1992-től teljesít szolgálatot Mezőberényben Feyér Sándor István evangélikus lelkész.
1992. március 19-én újjáalakult Mezőberényben a Gazdakör. Elnöke Pauló Pál.
1992. áprilisban 21 taggal megalakult Mezőberényben a Vagyonvédelmi Egyesület, elnöke Hegedűs László lett.
1992. május 1-jén gátszakadás történt Mezőberény és Békés között az NK-XIV-es öntözőrendszer O-1-es főcsatornájának töltésénél.
1992 novemberében részlegesen megnyílt az Orlai Petrics Soma Helytörténeti Gyűjtemény a Gyomai út 23. sz. épületben, ahonnan 2002-ben a „kastély” épületébe került.
10 éve
2002-ben nyelvvizsgaközpont lett a Petőfi Sándor Gimnázium.
2002. április 8-án nyitotta meg kapuit újra olvasói előtt a felújított Városi Könyvtár.
2002. áprilisban készült el a Széchenyi-terv keretében a Békési út 1. sz. alatti bérlakás, mely alkalomból emléktáblát is állított a város az épület homlokzatán.
2002. május 3-án megalakult a Nagycsaládosok Mezőberényi Egyesülete.
2002. augusztus 18-án ünnepi testületi ülés keretében Cservenák Pál Miklós és Péter Ferenc Szováta polgármestere aláírták a felolvasott és a képviselőtestület által elfogadott testvérvárosi együttműködési megállapodást.
2002. augusztus 18-án helyezték el Széri Varga Géza: Testvérvárosok emlékköve c. alkotásán a Szovátával kötött testvérvárosi kapcsolat megkötésének emlékére készült új emléktáblát.
2002. augusztus 19-én avatták a Mezőberényi német kitelepítettek emlékművét a Kossuth téren. Alkotói: Szőke József és Minya Gábor.
2002. november 9-én szentelték újra a mezőberényi I. kerületi Evangélikus Egyházközség felújított templomát. Az újraszentelését Dr. Harmati Béla, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke végezte.
2002. november 9-én állították a mezőberényi II. kerületi evangélikus templom kertjében Skolka András és a Tiszántúl első evangélikus gimnáziuma emlékére az emlékművet, melynek domborműve Udvardy Anikó munkája.
2002-ben az 1. Sz. Általános Iskola kis környezetvédői, a „Zöld Szív”-esek egy csoportja emlékoszlopot állított fel a MÁV állomáson található kocsányos tölgyek mellé. Ezek a fák 1989 óta védettek. A kopjafát Tóth Sándor fafaragó készítette.