Manapság, ha egyáltalán beszélünk, gondolkodunk is költészetről, igen önző módon tesszük. Az én versem, kedvenc versem, mintha rólam írták volna – így sajátítjuk ki a sorokat. Pedig a vers mindenkinek szól. Akár elefántcsonttoronyból, akár a harcmezőkről, akár a szeretett hölgy ablaka alól – a költő már nem magának, a mindenségnek írja tollal, pennával, kattogó írógéppel, ma pedig villódzó monitor előtt a strófákat. Ha eljut hozzánk, bennünk alakul, él tovább. Mindannyiunkban.
A vers jószívű. Ránk bízza, mit tegyünk, gondoljunk. Nem akar, nem vár el semmit. Csak szól. Mindenkinek.
Olvasson Velünk!
