A Széchenyi-díjas régész-történész, képzőművész és egyetemi tanár László Gyula a Brassó megyei Kőhalmon született 1910-ben. Családjával Szolnokra menekültek a trianoni döntést követően. Már gyermekként kitűnt kiváló kompozíciójú rajzaival, így került be Szőnyi István képzőművészeti szabadiskolájába. A kitüntetéssel végzett Képzőművészeti Főiskola után, ahol Csók István és Réti István tanítványa volt, tanulmányúton járt Rómában, Párizsban, Londonban és Görögországban, amely hatására inkább a tudományok felé fordult és a Pázmány Péter Tudományegyetemen néprajzot és régészetet hallgatott, s végül a Budapesti Tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett.
A Magyar Nemzeti Múzeum Középkori Osztályának vezetője és a Budapesti Tudományegyetem tanára, majd tanszékvezetője volt. A tanításon kívül tevékenyen részt vett a magyar területeken végzett ásatásokban, melyek tapasztalatait az 1944-ben megjelent ’A honfoglaló magyar nép élete’ című nagy sikerű művében osztotta meg a közönséggel. Népszerű könyveivel, amelyekben a tudományos eredményeket közérthető, olvasmányos stílusban fogalmazta meg, hozzájárult a honfoglaláskori magyarság kultúrájának széleskörű megismertetéséhez..
Tekintélyes életművében 25 könyvén és 700 tanulmányán kívül közel 600 ismerőseiről készített portréja és számos általa írt és rajzolt magyar történelemmel kapcsolatos diafilm található.
Emlékezzünk László Gyulára születésének 112. évfordulóján!
