Érdekességek Vivaldiról

– a velenceiek csak a vörös papként nevezték élénk hajszíne miatt

– édesapja eredetileg borbély volt, aki az akkori szokások szerint munkahelyén tanult meg hegedülni, hogy szórakoztassa a vendégeket, majd a velencei Szent Márk Székesegyház hegedűse lett

– mivel igen beteges gyermek volt, szülei nagyon vigyáztak egészségére, így papi tanulmányait otthon végezte, bár ezt a hivatását alig gyakorolta

– 27 évesen a Pio Ospedale della Pietà, egy zenei oktatásáról neves árvaház hegedűtanára lett, ahol később szerződésben kötelezték havi két concerto komponálására (amit ha nem tartózkodik Velencében, postai úton juttasson el) és 3-4 concerto próba megtartására. Ezen kívül még sok apró teendőjét részletezték, s megszerezték a Vivaldi által írt új zenedarabok előadási jogát.

– a Pietàtól kapott egy hónapos szabadságát első operája, az Ottone nyári rezidenciáján színpadra vitelével töltötte

–  a színházi életben igazi üzletember volt és jelentős bevételt küzdött ki magának, míg a Pietàban értékelte a csendes, nyugodt légkört, ahol tanítványai nemzedékük legkiválóbb zenészei lettek

– leghíresebb műve, az 1720 és 1723 között írt Négy évszak hegedűverseny, amelyet többek között Marco Ricci, a velencei tájképfestő képei inspiráltak

– XV. Lajos francia király nagy rajongója volt a darabnak és elrendelte, hogy bármikor előadathassa

– több mint 250 filmben hallható részlet belőle

– népszerűsége csúcsán sztárként ünnepelte a közönség, de sosem tett félre tetemes honoráriumából, így mikor a nagyérdemű ellene fordult, ő is és művei is feledésbe merültek

– Johann Sebastian Bach rajongott Vivaldi műveiért: Bach 17 csembalóversenyéről derült ki, hogy Vivaldi vonós versenyműveinek átírata

– 1926-ig úgy tűnt, az összes Vivaldi-opera partitúrája megsemmisült. Ekkor talált egy zenetörténész a torinói San Martino-i Collegio San Carlo kolostorának kottagyűjteményében egy 14 kötetes Vivaldi-gyűjteményt, majd a kottákban talált feljegyzések alapján a Durazzo grófi család könyvtárában találtak további műveket

– 46 operája, 90 vonós szonátája és közel 500 versenyműve ismeretes

– sokak szerint sikerének titka a műveiből áradó öröm

 

Scroll to Top