A magyar grafikus- és festőművész 1946. augusztus 11-én született Pécsett. Édesapjától, Szunyoghy János zoológustól és Afrika-kutatótól örökölte az állatok iránti érdeklődését és kiváló rajztehetségét. Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta, majd kis- és nagyemlős-preparátori ismereteket szerzett a Magyar Természettudományi Múzeumban. 1973-ban Derkovits-díjban részesült, amely lehetővé tette számára, hogy teljes mértékben a művészetre koncentrálhasson. Ösztöndíjaknak és a Képzőművészeti Szövetség támogatásának köszönhetően eljutott Grúziába és Irakba, valamint műveit Firenzében is kiállították.
1989-ben jelent meg első anatómiai könyve, A ló művészeti anatómiája, amelyet számos természeti és humán rajzkönyv követett. A 2012-ben megjelent Nagy rajziskola a mai napig alapműnek számít a rajz fortélyait elsajátítani vágyók számára. Munkásságát Barcsay- és Mednyánszki-díjjal, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével, valamint az Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.