Henning Mankell – könyvajánló

A neves svéd író és forgatókönyvíró 1948. február 3-án született. Gyermekkorát bíró édesapjával és nővérével a bíróság feletti lakásban töltötte. Tizenhat évesen Párizsba költözött, ahol dolgozott tengerészként és díszletezőként is, majd végül a Svéd Nemzeti Vándorszínházban drámaíróként és íróként elért anyagi sikereiből finanszírozta Afrikába költözését.

 

1991-ben jelent meg a Wallander-sorozat első kötete, az Arctalan gyilkosok. A negyvenegy nyelvre lefordított, több mint 40 millió példányban eladott bűnügyi regények megteremtették számára az anyagi biztonságot, amelynek köszönhetően színházat alapított, és jelentős összegekkel támogatta a jótékonysági kezdeményezéseket Mozambikban, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal huszonöt évet töltött.

 

Joel Gustafson ifjúsági regénysorozatáért Nils Holgersson-plakettel és Astrid Lindgren-díjjal tüntették ki. Regényei és színdarabjai mellett forgatókönyveket is írt, elsősorban a Wallander-sorozatokhoz, valamint a magyar közönség számára is jól ismert Tetthely című német bűnügyi sorozathoz.

Scroll to Top