Kölcsönzési toplista 2025. szeptember-október – Ifjúsági TOP 10

10. Simona Epure: Süti, a kisegér és a kert ajándéka

Süti, a kisegér és Egres, a süni jó barátok, együtt sütnek finom kenyereket és süteményeket. Egy nap Süti kitalálja, milyen jó lenne egy kert, tele friss gyümölcsökkel. Egres örömmel veti bele magát a munkába, gondosan előkészíti a földet, ültet és öntöz, míg Süti csak szétszórja a magokat, remélve, hogy maguktól is nőnek.

Ahogy telnek az évszakok, Egres kertje csodaszép lesz, míg Süti kertje alig hoz termést. A kisegér ekkor megérti, hogy a gondoskodással és kitartással végzett munka mindig meghozza az eredményét. Összefognak, együtt gondozzák a kertet, és végül bőséges termést aratnak – Süti pedig egy kedves kis meglepetéssel készül Egres számára!

9. Constanza Droop: Tornázzunk, táncoljunk, zenéljünk!

A már bölcsis és kisovis korban is gyakorolható testmozgásokkal, testnevelés-foglalkozásokkal, táncokkal, zenéléssel és hangszerekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek. A könyv lapjairól visszaköszönnek az óvodai vagy délutáni gyermekfoglalkozások élményei.
Többek közt az alábbi kérdésekre kaphatnak választ az apróságok:
Milyen ruhát hordunk sportoláshoz?
Hogyan kezdődik a gyerektorna?
Mi történik a tornateremben?
Miként mozgunk jógázáskor?
Miért jó táncolni?
Hogyan mozognak a balettosok?
Mi mindennel zenélhetünk?

8. Stefanie Dahle: Szamócka

Szamócka a szamócatündér élete csupa kaland!Miközben Bibóval, a pillangóval a tóban fürdenek, valaki ellopja Szamócka ruháját. Vajon ki lehet a tettes?
A kis tündér nyomozásba kezd… Centi, a süni nem tud téli álomra szenderedni,mert bántja, hogy összeveszett a legjobb barátjával. Szamócka segít kibékíteni őket. Cickány Cilinél is elkél a segítség, mert mindjárt megérkeznek a teadélutánra meghívott vendégek, ám Cili megfázott, és még teát sem tudott készíteni. Még az a szerencse, hogy Szamóckának mindig van egy jó ötlete!

7. Czernák Eszter: Hová bújt a süni?

Panka és anya mindennap sétálnak egyet. Útközben Panka mindent megfigyel és megkérdez, anya pedig türelmesen válaszol az ezernyi kérdésre: miért bújik el a süni, miért hullanak le a levelek, hova tűnik a hópehely, milyenek a béka- és lepkegyerekek, és mit csinál a vakond a föld alatt?
Érdemes a kicsikkel együtt leguggolni, és megfigyelni a világ apró csodáit, hiszen a városban is rengeteg érdekes élőlénnyel találkozhatunk – télen, tavasszal, nyáron és ősszel, azaz egész évben!

6. Bosnyák Viktória: A sirály a király?

Szívesen lennél király vagy királynő?
Ebből a könyvből megtudod, hogy mit kell tenned!
A feladat nehéz, hiszen király mégsem lehet akárkiből. Nem szükséges,hogy gyorsan fuss, selymes legyen a bundád, tudj repülni, vagy hogy erős légy. Mire elolvasod a mesét, király leszel, legalábbis helyesírásból.
Jó szórakozást, Felség!

5. Berg Judit: Tavasz a Nádtengeren

Messze-messze, a Sustorgó erdő mélyén, a Locsogó-tó partján hullámzik a végtelen Nádtenger, ahol vízimadarak építik fészküket, nádirigók terelgetik fiókáikat, és vízisiklók, gőték siklanak a nádtövek között. Itt élnek a lengék. Még sosem hallottál róluk? Az bizony nem csoda. Egyedül a Nádtenger lakói tudják, hogy a lengék a nádas nyugalmának zöld bőrű őrzői, az itt élő állatok védelmezői. Róluk és Füttyös Vilkóról, a bátor lengefiú nem mindennapi kalandjairól szól ez a mese.

4. Bartos Erika: Bogyó és Babóca

Az első történetben Bogyó eltöri a lábát, de Hóbagoly doktor úr begipszeli a kórházban.
A második mesében megismerhetjük Fannit, a fátyolkát, és megtudhatjuk, hogyan keverte össze Bogyó a cukrot a sóval…

3. Berg Judit: Micsoda idő!

„Ezt a rózsaszín ruhás tündérlánykát Pankának hívják. Az erdő közepén él, egy öreg tölgyfa első emeletén. Puha mohából van az ágya, virágszirom a ruhája. A tündérfiú neve Csiribí. Ő is az erdőben lakik, egy odvas fenyőfában. Panka és Csiribí barátok.” – kezdődik a mese. Tündérekről van tehát szó, no meg mókusokról, borzról, nyestről és szarvasbogárról, napról, szélről és felhőről Berg Judit új mesekönyvében. (A szerző Hisztimesék című könyvét sokan ismerik, szeretik és haszonnal forgatják…) Most pedig itt van Panka, a mindig vidám tündérlány, aki imád sütni-főzni, öltözködni, játszik mindenféle hangszeren, de repülni sajnos nem tud; és itt van Csiribí, az ezermester tündérfiú, aki mindenféle szerkentyűt képes megjavítani, de nem birkózik meg a forró csoki elkészítésével – és itt van öt vadonatúj mese, amely a két kis tündér kalandjait meséli el mindenféle időben – nevezetesen szélben, napban, esőben, ködben és hóban.

2. Bálint Ágnes: Jó éjszakát, Maci!

Tévé-Maci különleges mackó: szeret mosdani, fogat mosni és énekelni. A kedvenc dala így kezdődik: „Méz, méz, méz…” Este mindig jókedvűen bújik ágyba, mert a legjobb barátja, Valérka is vele alszik.

1. Dav Pilkey: Szimat naplója

George és Harold új igazságosztót alkottak meg, akinek a feje egy kutyáé, a teste pedig egy emberé. A hős eb kiszimatolja a megtévesztést, nyakon csípi a bűnözőket, megkergeti a betörőket és a mókusokat. De vajon képes lesz arra, hogy a kötelesség parancsát kövesse, és ne a természet hívószavát?

Scroll to Top