A világ egyik legtermékenyebb írója Niedermayer István néven született 1944. november 8-án, Pécsett, egy nehéz sorsú családba. Már tizenévesen felkeltette tanárai figyelmét írásaival, az eszperantó nyelv iránti szeretetével és sajnos rossz tanulmányi eredményeivel. Érettségi után dolgozott erdészetben, a Hunnia Filmgyárban statisztaként és az Állami Térképészeti Hivatalnál.
Az 1960-as években Lengyelországba költözött és tolmácsként több nyelvet is megismert. Ebben az időben kezdett el fordítani és elbeszéléseket írni. 1972-ben visszatért Magyarországra, ahol az ELTE könyvtár szakán szerzett diplomát, míg első regénye, egy krimi, 1974-ben jelent meg.
Az évek alatt rengeteg műfajt és témát kipróbált 46 álnévvel, de főként tudományos-fantasztikus, kaland-, történelmi és ifjúsági regényei hozták meg számára a népszerűséget. 800. könyvének megjelenése után pár nappal hunyt el.