A szerelmesek ünnepének eredete a 3. századig nyúlik vissza. Római Szent Bálintot keresztény hite miatt börtönbe vetették, ám ő hite erejével meggyógyította fogvatartójának vak kislányát. Bár a fogvatartó ennek okán maga is felvette a keresztény hitet, II. Claudius Gothicus római császár mégis kivégeztette Szent Bálintot. A legenda szerint a mártír halála előtt búcsúüzenetet küldött a kislánynak, amelyet így írt alá: „a te Bálintod”.
Terni Szent Bálint püspök az akkori törvények ellenére katonai szolgálat előtt álló szerelmes párokat esketett, és papírszíveket adott az üldözött keresztényeknek, hogy emlékeztesse őket esküjükre és lelki támogatást nyújtson számukra.
A 14. századra a két személy legendája összefonódott, és Szent Bálint a szerelmesek, a lelki betegek és az epilepsziával élők védőszentjévé vált.
