Jack London – könyvajánló

A neves amerikai író 1876. január 12-én San Franciscóban született John Griffith Chaney névvel. Édesanyja, Flora, zenetanárként és spiritisztaként tevékenykedett. Miután élettársa nem vállalta a kis John apaságát, John Londonhoz, egy polgárháborús veteránhoz ment feleségül, aki nevére vette a kisgyermeket. A család Virginia Prentisst, a nagyváros későbbi neves afrikai-amerikai aktivistáját kérte fel dadának, aki gyermekeként szerette és élete végig támogatta az írót. 

 

Az ifjú falta a könyveket: a helyi könyvtárban összes családtagját beiratta, hogy elegendő könyvhöz jusson. Már 13 évesen dolgozni kezdett, de sokáig nem bírt egy helyen sem megmaradni: dolgozott konzervgyárban, saját bárkával osztrigakalózként és fókavadászként.  Csupán 17 évesen megunta a kalandos életmódot is és visszatért tanulni: eleinte a helyi középiskola folyóiratában jelentek meg munkái, ahol leérettségizett, majd sikeresen felvételizett a Kaliforniai Egyetemre. Fél évig szorgalmasan tanult, főként Heinold Első és Utolsó Esély Szalonjában, ahol érdekesebbnél érdekesebb tengerésszel találkozott, többek között a hírhedt Alexander McLean kapitánnyal, aki A tengeri farkas című regényét ihlette. 

 

1897-ben őt is utolérte az aranyláz, bár próbálkozásai nem bizonyultak szerencsésnek. Ekkor eszmélt rá, hogy egyetlen kitörési lehetősége az írás. Számos magazinhoz elküldte novelláit, de csupán pár dollárt kapott volna értük. Végül A Fekete Macska 40 dollárt fizetett az Ezer halál című elbeszélésért. Két év múlva már kényelmesen megélt műveiből, majd 1903-ban megjelent regénye, A vadon szava, amely meghozta számára a világsikert.

 

Legnagyobb vágya soha nem vált valóra: mielőtt felépült volna álomotthona, benne egy az irodáját csigalépcsővel összekötő könyvtár, amelyben az évek során felhalmozott 15 000 darab kötetét helyezte volna el, beköltözése előtt porig égett.

Scroll to Top