Vörösmarty Mihály – könyvajánló

A magyar romantika egyik legjelesebb alakja 1800. december 1-én született Pusztanyéken, egy elszegényedett kisnemesi családba. Tanulmányait a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban, majd a pesti Piarista Gimnáziumban végezte, ahol hozzájutott klasszikus műfordítások mellett kortárs költők műveihez. Ebben az időszakban kezdett komolyabban a költészet felé fordulni.

 

Családjának egyre nehezebb anyagi helyzete miatt egyetemistaként nevelőnek szegődött a Perczel családhoz. Ez idő alatt elvégezte a bölcsészkart és a jogot. 1823-ban kezdte el írni a Zalán futását, miközben joggyakornok, majd királyi táblajegyző volt. Eposza 1825-ben jelent meg és meghozta számára az országos hírnevet: a nemzet ébresztőjeként emlegették.

 

1830-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett: neki köszönhetően fogadta el az akadémia a Révai-féle nyelvtani rendszert. Kilenc társával együtt megalapította a Kisfaludy Társaságot. 1836-ban megírta a Szózatot, amely az Aurora című almanachban jelent meg először.  

 

Elnöke volt a Nemzeti Körnek és alelnöke volt 1847-től az Ellenzéki Körnek. 1848-tól országgyűlési képviselőként tevékenykedett, majd a világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült, míg nem 1850-ben feladta magát. Miután kegyelemben részesült családjával Baracskára, majd Kápolnásnyékre költözött, ahol főként kertészkedéssel foglalkozott. 1855. november 19-én hunyt el súlyos szívbetegség következtében.

Scroll to Top