„Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.”
Ezen sorok írója, az angol regényírónő Jane Austen 1775. december 16-án született Steventonban. Egy nem éppen tehetős, de szeretetteljes família hetedik gyermekeként, ahol a család kedvenc időtöltése az esti felolvasás volt. A kis Jane már 11 évesen verseket és rövid történeteket írt testvérei szórakoztatására, majd elhatározta, hogy az írásnak szenteli az életét. Ebben főleg nővére, Cassandra és fivére, Henry támogatták leginkább.
Huszonegy évesen fejezte be második regényét, amelynek először az Első benyomások címet adta. Apja titokban elküldte a kéziratot egy neves kiadóhoz, aki azonban elutasította. Sokkal később, csupán 1811-ben jelent meg ez a mű Büszkeség és balítélet címmel, név nélkül. Bár egyre népszerűbbek lettek regényei, neve csupán halála után jelent meg könyvei címlapjain.