Jankovics Marcell – könyvajánló

“Ez a dolgunk, ha nem halunk bele, akkor nem volt semmi értelme.” –

Jankovics Marcell a munkájáról

 

Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész, író és politikus, a nemzet művésze. 1941-ben született Budapesten. Dolgozott anyagmozgató segédmunkásként, majd betanított csőtágítóként. Ezeket a tapasztalatokat meghatározó élménynek tekintette.

Egy itteni munkatársa ajánlotta a Pannónia Filmvállalathoz.  Először fázisrajzolóként majd rendezőként kezdett el dolgozni. Első nagy sikerét a Gusztáv című rajzfilmsorozatnak köszönheti, melyen Dargay Attilával és Nepp Józseffel közösen dolgozott.

A Képző-és Iparművészeti Gimnáziumban animációval kapcsolatos ismereteket tanított több, mint 20 éven keresztül. Egész estés és kisfilmeket készített, melyekkel sorra nyert nemzetközi megmérettetéseken is. 1977-től kezdi el a Magyar Népmesék sorozatot, melyet forgatókönyvíróként, rendezőként és tervezőként is jegyez.

Cikkei, tanulmányai és könyvei főképp a művelődés- és művészettörténet tárgyban jelentek meg.

jankovics02

kép 5 / 7

Scroll to Top