“Ez a dolgunk, ha nem halunk bele, akkor nem volt semmi értelme.” –
Jankovics Marcell a munkájáról
Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész, író és politikus, a nemzet művésze. 1941-ben született Budapesten. Dolgozott anyagmozgató segédmunkásként, majd betanított csőtágítóként. Ezeket a tapasztalatokat meghatározó élménynek tekintette.
Egy itteni munkatársa ajánlotta a Pannónia Filmvállalathoz. Először fázisrajzolóként majd rendezőként kezdett el dolgozni. Első nagy sikerét a Gusztáv című rajzfilmsorozatnak köszönheti, melyen Dargay Attilával és Nepp Józseffel közösen dolgozott.
A Képző-és Iparművészeti Gimnáziumban animációval kapcsolatos ismereteket tanított több, mint 20 éven keresztül. Egész estés és kisfilmeket készített, melyekkel sorra nyert nemzetközi megmérettetéseken is. 1977-től kezdi el a Magyar Népmesék sorozatot, melyet forgatókönyvíróként, rendezőként és tervezőként is jegyez.
Cikkei, tanulmányai és könyvei főképp a művelődés- és művészettörténet tárgyban jelentek meg.