Gárdonyi Géza: A kutya meg a nyúl
Valamikor réges-régen,
A világnak kezdetén,
Minden állat békességben
Éldegélt a föld színén.
Ki volt, akkor nagyobb úr,
Mint a kutya meg a nyúl!
Erdőn, mezőn együtt jártak,
Együtt ettek, együtt háltak;
Megosztották, amit fogtak,
Szóval összebarátkoztak.
Egyszer, hogy a tél beállott,
És a földre sok hó szállott,
Azt mondja a füles nyúl:
– Rakjunk tüzet, kutya úr!
– Rakjunk tüzet, aki lelke!
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
Tüzet raknak, melegszenek,
Melegítik bundájukat,
Átalfázott irhájokat.
Hej, de jó a meleg, télen,
A havas, zord erdőszélen!
Azt mondja a vidám nyúl:
– Játsszunk most már, kutya úr!
Hogyan, hogy sem, mi történik!
Az állatok így beszélik:
Ahogyan ott ugrándoznak,
Nevetgélnek, bolondoznak,
Meglökte a kutyát a nyúl,
S tűzbe ugrott a kutya úr!
– Vau – üvölt a kutya -,
Mit csináltál, te buta?
S hogy így rákurjantott,
A farkába kaffantott.
A nyúl uccu, vesd el magad!
Farka nélkül tovaszalad,
Nem kergeti a kutya:
Leégett a papucsa.
Azóta csepp a nyúl farka,
S meztelen a kutya talpa;
S azóta van, hogy a nyúl,
Mindig búvik és lapul,
Mert a kutya, ha teheti,
Mindig, mindig megkergeti.
