A szamurájok (侍) története a 12. században kezdődött el Japánban. A kifejezés szó szerint közelben szolgálót jelent. Eredetileg a nemesi rétegre használták. Később lettek azok a harcosok, akiknek életét a küzdelemre való testi-lelki-szellemi felkészülés határozta meg.
Híres kardjuk a katana, melyből sokszor kettőt is használtak. A harcművészet mesterei, akiknek jelentős részük volt abba, hogy egy jellegzetes kultúrát hoztak létre. Számos olyan egyedi japán művészeti ágat fejlesztettek ki ők, mint a napjainkban is megmaradt teaszertartás vagy az ikebana, ami a virágrendezés művészetét jelenti. Nagy tisztelet övezte őket.
A szamuráj mintája a később bushidônak nevezett viselkedési kódex íratlan törvényeit követő sztoikus harcos volt. Szabályai szerint a bátorság, a becsület és a hűség még az életnél is fontosabb. Emiatt a vereség és a vele járó megszégyenülés egyetlen elfogadható alternatívájaként a rituálisan végrehajtott öngyilkosságot tekintették.
