Nógrády Gergely – könyvajánló

„Amíg fiatal vagy, úgy érzed, hogy a túlélés az egyetlen lehetséges üzemmód, és hogy sietni kell, mert rövid az élet. Később lassacskán rádöbbensz, hogy az életnek nemcsak hossza van, de mélysége is. Én tehát nem sokáig, hanem jól akarom csinálni.” – Nógrádi Gergely

 

Nógrádi Gergely rendkívül sokoldalú művész. Operaénekesként kezdte pályafutását, de kántorként, íróként és újságíróként is tevékenykedett. Művei közt találunk szépirodalmi, szórakoztató és ifjúsági regényeket, valamint novellás- és riportköteteket. Ír felnőtteknek, de a gyerekeknek szóló könyvek papírra vetését sokkal nagyobb kihívásnak tartja. 2015-ben Európa kántorhangjává választották, 2017-ben pedig A Magyar Kultúra és Művészet Tiszteletbeli Követévé nevezték ki. Nős, neje balettművész, akivel egy fiuk és egy lányuk született.

Scroll to Top