A 18. század elején a nők általában még visszafogottabb frizurákat viseltek. Gyakran behullámosították hajukat, a fontosabb eseményekre pedig néhány bongyor műtinccsel toldották meg saját fürtjeiket. Sokszor vetettek be díszeket, csipkés kiegészítőket is, ám ekkor még nem estek túlzásokba.
Az 1760-as évektől viszont óriási fordulatot vettek a trendek: a hajpótlások a legdivatosabb kiegészítővé váltak a férfiak és a hölgyek körében is, az asszonyok pedig egy idő után szinte műalkotásnak is beillő hajkölteményeket hordtak.
A francia és angol nők innentől egyre nagyobb, igazi és műhajból készült rokokó frizurákat viseltek, melyekbe gyapjú is került a tartás, valamint a dús hatás érdekében. Teljes parókákat ekkor már nem igazán hordtak, mivel ezeket túlságosan természetellenesnek tartották. A frizura megalkotása többórás feladat volt: formázták, göndörítették, majd hajsütő és hajtűk segítségével készítették el. A tömöttséget a gyapjú mellett gyakran a lószőr adta, a tartást pedig cukros víz, illetve a zsírból, olajból, faggyúból vagy viaszból készült keverék, azaz a pomádé. Ezután jöhetett a púder, amivel színt is adhattak a tincseknek.
Mai ajánlónk a 18. századba kalauzolja az olvasót!